LIAH SZEMSZÖGE:
Egy idegen házban ébredtem, megint. Nem Niall háza volt, ami megijesztett, mert nem tudtam elképzelni, hogy más a saját házába vigyen. Megfordultam és Harry-t láttam meg, aki halkan horkolt. Ebben a pillanatban csak homályosan emlékeztem mindenre ami tegnap történt. Én a suli tetején, Harry sír és összeomlik. Ez nem történhetett meg, ő inkább segítene abban, hogy megöljem magam, nem pedig megmentene.
Talán megölt? És most a pokolban vagyok vagy mi? És miért alszok Harry pólójában? Valószínűleg azért nincs rajtam melltartó, mert átöltöztetett. Túl hangosan vehettem a levegőt, mert Harry felébredt.
-Jó reggelt, gyönyörű. - mondta és adott egy puszit a homlokomra.
-Ohh, szóval most már gyönyörű vagyok? - kérdeztem dühösen és megfordultam.
Közelebb húzódott hozzám és a fülembe suttogott.
-Gyönyörű vagy, mindig is az voltál.
-Szóval, most már meg tudod magyarázni, hogy miért bántottál?
-N..Nem tudom. Talán egy démon volt bennem? Őszintén nem tudom..csak nem tudtam irányítani az érzéseimet. - mondta szomorú hangon.
-Ne hazudj, Harry. Tudom, hogy utálsz és azt gondolod rólam, hogy ronda vagyok, és csak azért mentetted meg az életem, hogy tovább sértegethess. - csattantam fel.
Ő csak nézett rám szomorú kiskutyus arccal. Nem is tudtam, hogy ilyen gyönyörű zöld szemei vannak. Istenem, nem szabad a szép arcára gondolnom többet. Attól még, hogy jól néz ki, egy ember semmi jó személyiség nélkül, és neki az nincs.
-Hogy érzed magad? - kérdezte.
Ez volt a leghülyébb kérdés, amit valaha hallottam. Túl vagyok egy iskolai napon, majdnem öngyilkos lettem, de sajnos Harry megmentett és a házába hozott.
-Összezavarodtam, félek és rettegek tőled. - mondtam és félrenéztem.
Rádöbbentem, hogy épp most idéztem egy részletet Demi Lovato egyik dalából, ami nem újdonság, mert Demi dalai általában nagyon illenek rám, ezért is imádom őt annyira.
-Oh.. Rendbe hozom, mindent rendbe hozok neked, megígérem. - mondta mosolyogva, de nem gondolhatta komolyan.
-Harry nem lehet valamit csak úgy rendbe hozni ami már darabokra van törve. Fogadok, hogy holnapra már elfelejtesz mindent kedves dolgot, amit ma mondtál nekem és megint zaklatni fogsz az álszent barátaiddal. - csattantam fel.
-Nem, nem leszek többé ilyen elbaszott ember. Idióta voltam, hogy olyan dolgokat tettem és valószínűleg egy nap megrohadok a pokolban. De most már meg foglak védeni. Megérdemled, hogy legyen egy barátod, aki törődik veled, és én leszek ez a barát. Túl gyönyörű vagy ahhoz, hogy árts magadnak. - mondta és megint megpuszilta a homlokomat.
Elkezdtem sírni, de nem tudom miért. A srác aki eddig azt éreztette velem, hogy nem érek semmit, most hirtelen azt érezteti velem, hogy érdemes élnem. Nem tudtam bízni benne azok után, amiket tett velem. Lehet, hogy csak szánalomból csinálja ezt az egészet.
'Csak meg akar dugni.'
'Semmit sem érsz, csak azt akarja, hogy naiv legyél.'
'Haha hülye ribanc, tényleg azt hiszed, hogy kedvel téged?'
'Valószínűleg csak valami fogadás miatt csinálja.'
Az összes gondolatom negatív volt. Ellöktem őt magamtól, a nappaliba szaladtam, leültem a kanapéra és sírtam. Egy pár perc múlva lépéseket hallottam.
-Liah miért szaladtál el? - kérdezte.
-N..Ne..érj h..hozzám - dadogtam zokogva.
-Mi? - kérdezte összezavarodva, én is össze voltam zavarodva.
-Azt mondtam, hogy kibaszottul ne érj hozzám! Nem vagyok hülye tudom, hogy a suliban máshogy fogsz viselkedni. - üvöltöttem és még jobban sírtam.
-Ennyire össze törtelek? - suttogta, majdnem mint egy kérdést.
-M..Miről b..beszélsz? - remegtem és a kezeimre néztem, sápadtak voltak, mint Harry fehér pólója. Elém állt és átölelt, nagyon szorosan ölelt a két izmos karjával. Sírtam és sikítottam egyszerre, Kiengedtem az összes fájdalmamat, minden fájdalmat ami bennem volt, az összes kárt, amit lelkileg tett velem. Még mindig ölelt engem és velem együtt érezte a fájdalmat. Sokkal jobban éreztem magam Harry miatt. De attól még nem lehet rendbe hozni a szívemet.
Egy idegen házban ébredtem, megint. Nem Niall háza volt, ami megijesztett, mert nem tudtam elképzelni, hogy más a saját házába vigyen. Megfordultam és Harry-t láttam meg, aki halkan horkolt. Ebben a pillanatban csak homályosan emlékeztem mindenre ami tegnap történt. Én a suli tetején, Harry sír és összeomlik. Ez nem történhetett meg, ő inkább segítene abban, hogy megöljem magam, nem pedig megmentene.
Talán megölt? És most a pokolban vagyok vagy mi? És miért alszok Harry pólójában? Valószínűleg azért nincs rajtam melltartó, mert átöltöztetett. Túl hangosan vehettem a levegőt, mert Harry felébredt.
-Jó reggelt, gyönyörű. - mondta és adott egy puszit a homlokomra.
-Ohh, szóval most már gyönyörű vagyok? - kérdeztem dühösen és megfordultam.
Közelebb húzódott hozzám és a fülembe suttogott.
-Gyönyörű vagy, mindig is az voltál.
-Szóval, most már meg tudod magyarázni, hogy miért bántottál?
-N..Nem tudom. Talán egy démon volt bennem? Őszintén nem tudom..csak nem tudtam irányítani az érzéseimet. - mondta szomorú hangon.
-Ne hazudj, Harry. Tudom, hogy utálsz és azt gondolod rólam, hogy ronda vagyok, és csak azért mentetted meg az életem, hogy tovább sértegethess. - csattantam fel.
Ő csak nézett rám szomorú kiskutyus arccal. Nem is tudtam, hogy ilyen gyönyörű zöld szemei vannak. Istenem, nem szabad a szép arcára gondolnom többet. Attól még, hogy jól néz ki, egy ember semmi jó személyiség nélkül, és neki az nincs.
-Hogy érzed magad? - kérdezte.
Ez volt a leghülyébb kérdés, amit valaha hallottam. Túl vagyok egy iskolai napon, majdnem öngyilkos lettem, de sajnos Harry megmentett és a házába hozott.
-Összezavarodtam, félek és rettegek tőled. - mondtam és félrenéztem.
Rádöbbentem, hogy épp most idéztem egy részletet Demi Lovato egyik dalából, ami nem újdonság, mert Demi dalai általában nagyon illenek rám, ezért is imádom őt annyira.
-Oh.. Rendbe hozom, mindent rendbe hozok neked, megígérem. - mondta mosolyogva, de nem gondolhatta komolyan.
-Harry nem lehet valamit csak úgy rendbe hozni ami már darabokra van törve. Fogadok, hogy holnapra már elfelejtesz mindent kedves dolgot, amit ma mondtál nekem és megint zaklatni fogsz az álszent barátaiddal. - csattantam fel.
-Nem, nem leszek többé ilyen elbaszott ember. Idióta voltam, hogy olyan dolgokat tettem és valószínűleg egy nap megrohadok a pokolban. De most már meg foglak védeni. Megérdemled, hogy legyen egy barátod, aki törődik veled, és én leszek ez a barát. Túl gyönyörű vagy ahhoz, hogy árts magadnak. - mondta és megint megpuszilta a homlokomat.
Elkezdtem sírni, de nem tudom miért. A srác aki eddig azt éreztette velem, hogy nem érek semmit, most hirtelen azt érezteti velem, hogy érdemes élnem. Nem tudtam bízni benne azok után, amiket tett velem. Lehet, hogy csak szánalomból csinálja ezt az egészet.
'Csak meg akar dugni.'
'Semmit sem érsz, csak azt akarja, hogy naiv legyél.'
'Haha hülye ribanc, tényleg azt hiszed, hogy kedvel téged?'
'Valószínűleg csak valami fogadás miatt csinálja.'
Az összes gondolatom negatív volt. Ellöktem őt magamtól, a nappaliba szaladtam, leültem a kanapéra és sírtam. Egy pár perc múlva lépéseket hallottam.
-Liah miért szaladtál el? - kérdezte.
-N..Ne..érj h..hozzám - dadogtam zokogva.
-Mi? - kérdezte összezavarodva, én is össze voltam zavarodva.
-Azt mondtam, hogy kibaszottul ne érj hozzám! Nem vagyok hülye tudom, hogy a suliban máshogy fogsz viselkedni. - üvöltöttem és még jobban sírtam.
-Ennyire össze törtelek? - suttogta, majdnem mint egy kérdést.
-M..Miről b..beszélsz? - remegtem és a kezeimre néztem, sápadtak voltak, mint Harry fehér pólója. Elém állt és átölelt, nagyon szorosan ölelt a két izmos karjával. Sírtam és sikítottam egyszerre, Kiengedtem az összes fájdalmamat, minden fájdalmat ami bennem volt, az összes kárt, amit lelkileg tett velem. Még mindig ölelt engem és velem együtt érezte a fájdalmat. Sokkal jobban éreztem magam Harry miatt. De attól még nem lehet rendbe hozni a szívemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése