Ahogy hazaértem ruhát cseréltem, felvettem a jóga nadrágomat és a kapucnis felsőmet.
Bekapcsoltam a MacBook-om és felmentem a Tumblr-ömre, ez az oldal szó szerint megmentette az életemet. Rengeteg embert találtam, akiknek ugyanolyan problémáik vannak, mint nekem, és olyankor úgy érzem megéri élni. Az egyik tanárom azt mondta egyszer, hogy nem kellene megbíznunk az interneten lévő emberekben, de most csak nevetek ezen. Jobban megbízok az emberekben az interneten, mint azokban, akiket minden nap látok.
Anya nincs itthon, mint általában. Soha sincs rám ideje mert éjjel-nappal dolgozik. Anyu menedzser egy nagy cégnél, ezért sok pénzünk van. De a pénz nem tesz boldoggá, ha egyedül vagyok. A pénz nem fogja megváltoztatni a tényt, hogy egy makacs ronda ribanc vagyok.
Valaki agresszívan püfölni kezdte az ajtómat, reméltem, hogy anya, de ő nem jön túl gyakran haza.
-Ki van ott? - kérdeztem remegő hangon.
-Nyisd ki, ribanc! - követelte valaki dühös hangon.
Azt hittem, hogy egy emberrabló vagy valami.
-Ki..ki van ott? - ismételtem meg a kérdést dadogva.
-Kibaszottul tudod, hogy ki vagyok! Harry Styles ha csak te kis szarházi ha nem felejtetted el a nevemet! - kiabálta.
Az ajtó előtt álltam nem mozdultam, azt hittem elment.
De aztán megfenyegetett;
-Figyelj, ha nem nyitott ki az ajtót, esküszöm a kibaszott istenre, hogy betöröm ezt a kibaszott ajtót és kiverem belőled a szart is!
3 percig csöndben volt, várta, hogy kinyissam az ajtót.
-Nyisd ki a kibaszott ajtót! - parancsolta és erősen az ajtóba ütött. Aztán hirtelen rádöbbentem, hogy képes lenne betörni anyám házába és hagyna egy pár zúzódást az arcomon.
Nem volt választásom,engedelmeskedtem.
-H..Hogy találtad meg a házamat?- kérdeztem lesütött szemmel.
-Azt hiszed, hogy nem láttalak Zayn-el? Egészen idáig követtelek. - válaszolta.
-Akkor hallottad, hogy mit beszélgettünk? - kérdeztem idegesen.
-Igen. - mondta egy kicsit nyugodtabban.
-Mit akarsz?
-Azt, hogy gyere velem. -mondta.
-Hová?
-Csak baszottul engedelmeskedj nekem! -kiabálta.
Megragadta a csuklómat, ahol a pár héttel ezelőtti sebhelyeim voltak. Igen kárt tettem magamban de már 6 hete nem tettem semmit. De hogy meddig marad ez így?
-Harry, engedj el! - sikítottam
Meglátta a sebhelyeket a csuklómon. Kíváncsi voltam, hogy erre hogyan reagál.
-M..miért vagdosod magad? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
-Ugye csak kibaszottul viccelsz velem?? Te és a nagymenő bandád az oka amiért ezt teszem és sírok minden nap!
-Mi a... - mondta félig suttogva.
-Mentálisan zaklatsz engem, néha azt hiszem, hogy a dolgok jobbak lesznek. Hogy talán egyszer leállsz és nem leszel egy ilyen nagy seggfej. De ez reménytelen! TE vagy reménytelen! - kiáltottam egyre hangosabban.
Végre kiengedem az össze dühöt, ami bennem van már olyan kibaszott régóta.
-Liah.. - motyogta.
-Te magad egy kurva nagy zűrzavar vagy Harry, csak nézz magadra! Embert is tudnál ölni, ha valaki úgy viselkedne veled. Minden nap próbálom elfelejteni a fájdalmas megjegyzéseidet, de aztán jössz és egyre csak rosszabb lesz! Mond, hogy lehetsz ilyen kőszívű? Hogy nem látod, hogy nincs többé semmi amiért élhetnék de te le se szarod! Állandóan csak rontasz a helyzeten! - zokogtam.
Annyi eddig kimondatlan dolgot mondtam el, de nem maradt több erőm kiabálni, még beszélni sem.
Ő csak ott állt, nézte a földet, és úgy nézett ki, mint aki sírni akar.
Francba tényleg, ő egy álszent pöcs én pedig nem leszek többé a csendes lány, aki sosem beszél és elfogad minden fájdalmas dolgot, amit ő tesz vagy mond.
Ökölbe szorította a kezeit, tudtam. Be akart húzni nekem egyet. A kezemmel védtem az arcomat, sírva.
De semmi sem történt, lement a lépcsőn és volt bátorságom valamit a hátának kiabálni.
-Kibaszottul remélem, hogy örökké bántani fog, hogy miattad vannak valaki más bőrén sebhelyek! - kiáltottam neki, míg odament az autójához.
Megkérdeztem magamtól; miért nem bántott meg? Miért nem válaszolt vissza valami sértőt? Sajnált engem?
De most először büszke voltam magamra, hogy volt bátorságom kimondani mindent, amit ki kellet mondanom.
Bekapcsoltam a MacBook-om és felmentem a Tumblr-ömre, ez az oldal szó szerint megmentette az életemet. Rengeteg embert találtam, akiknek ugyanolyan problémáik vannak, mint nekem, és olyankor úgy érzem megéri élni. Az egyik tanárom azt mondta egyszer, hogy nem kellene megbíznunk az interneten lévő emberekben, de most csak nevetek ezen. Jobban megbízok az emberekben az interneten, mint azokban, akiket minden nap látok.
Anya nincs itthon, mint általában. Soha sincs rám ideje mert éjjel-nappal dolgozik. Anyu menedzser egy nagy cégnél, ezért sok pénzünk van. De a pénz nem tesz boldoggá, ha egyedül vagyok. A pénz nem fogja megváltoztatni a tényt, hogy egy makacs ronda ribanc vagyok.
Valaki agresszívan püfölni kezdte az ajtómat, reméltem, hogy anya, de ő nem jön túl gyakran haza.
-Ki van ott? - kérdeztem remegő hangon.
-Nyisd ki, ribanc! - követelte valaki dühös hangon.
Azt hittem, hogy egy emberrabló vagy valami.
-Ki..ki van ott? - ismételtem meg a kérdést dadogva.
-Kibaszottul tudod, hogy ki vagyok! Harry Styles ha csak te kis szarházi ha nem felejtetted el a nevemet! - kiabálta.
Az ajtó előtt álltam nem mozdultam, azt hittem elment.
De aztán megfenyegetett;
-Figyelj, ha nem nyitott ki az ajtót, esküszöm a kibaszott istenre, hogy betöröm ezt a kibaszott ajtót és kiverem belőled a szart is!
3 percig csöndben volt, várta, hogy kinyissam az ajtót.
-Nyisd ki a kibaszott ajtót! - parancsolta és erősen az ajtóba ütött. Aztán hirtelen rádöbbentem, hogy képes lenne betörni anyám házába és hagyna egy pár zúzódást az arcomon.
Nem volt választásom,engedelmeskedtem.
-H..Hogy találtad meg a házamat?- kérdeztem lesütött szemmel.
-Azt hiszed, hogy nem láttalak Zayn-el? Egészen idáig követtelek. - válaszolta.
-Akkor hallottad, hogy mit beszélgettünk? - kérdeztem idegesen.
-Igen. - mondta egy kicsit nyugodtabban.
-Mit akarsz?
-Azt, hogy gyere velem. -mondta.
-Hová?
-Csak baszottul engedelmeskedj nekem! -kiabálta.
Megragadta a csuklómat, ahol a pár héttel ezelőtti sebhelyeim voltak. Igen kárt tettem magamban de már 6 hete nem tettem semmit. De hogy meddig marad ez így?
-Harry, engedj el! - sikítottam
Meglátta a sebhelyeket a csuklómon. Kíváncsi voltam, hogy erre hogyan reagál.
-M..miért vagdosod magad? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
-Ugye csak kibaszottul viccelsz velem?? Te és a nagymenő bandád az oka amiért ezt teszem és sírok minden nap!
-Mi a... - mondta félig suttogva.
-Mentálisan zaklatsz engem, néha azt hiszem, hogy a dolgok jobbak lesznek. Hogy talán egyszer leállsz és nem leszel egy ilyen nagy seggfej. De ez reménytelen! TE vagy reménytelen! - kiáltottam egyre hangosabban.
Végre kiengedem az össze dühöt, ami bennem van már olyan kibaszott régóta.
-Liah.. - motyogta.
-Te magad egy kurva nagy zűrzavar vagy Harry, csak nézz magadra! Embert is tudnál ölni, ha valaki úgy viselkedne veled. Minden nap próbálom elfelejteni a fájdalmas megjegyzéseidet, de aztán jössz és egyre csak rosszabb lesz! Mond, hogy lehetsz ilyen kőszívű? Hogy nem látod, hogy nincs többé semmi amiért élhetnék de te le se szarod! Állandóan csak rontasz a helyzeten! - zokogtam.
Annyi eddig kimondatlan dolgot mondtam el, de nem maradt több erőm kiabálni, még beszélni sem.
Ő csak ott állt, nézte a földet, és úgy nézett ki, mint aki sírni akar.
Francba tényleg, ő egy álszent pöcs én pedig nem leszek többé a csendes lány, aki sosem beszél és elfogad minden fájdalmas dolgot, amit ő tesz vagy mond.
Ökölbe szorította a kezeit, tudtam. Be akart húzni nekem egyet. A kezemmel védtem az arcomat, sírva.
De semmi sem történt, lement a lépcsőn és volt bátorságom valamit a hátának kiabálni.
-Kibaszottul remélem, hogy örökké bántani fog, hogy miattad vannak valaki más bőrén sebhelyek! - kiáltottam neki, míg odament az autójához.
Megkérdeztem magamtól; miért nem bántott meg? Miért nem válaszolt vissza valami sértőt? Sajnált engem?
De most először büszke voltam magamra, hogy volt bátorságom kimondani mindent, amit ki kellet mondanom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése